Biztonságos az illóolajok belsőleges használata és fogyasztása?

Illusztráció: MI-generált kép

Az illóolajok belsőleges használatáról egymásnak látszólag teljesen ellentmondó tanácsokkal találkozhatunk. Egyes oldalakon azt olvashatjuk, hogy néhány csepp illóolajat vízhez, teához vagy más italhoz adva rendszeresen is lehet fogyasztani, máshol pedig azt, hogy illóolajat semmilyen körülmények között nem szabad lenyelni.

A valóság ennél árnyaltabb. Nem minden illóolajat tartalmazó termék tartozik ugyanabba a kategóriába, és nem minden belsőleges alkalmazás jelent ugyanazt. Léteznek élelmiszerek ízesítésére forgalmazott aromák, meghatározott összetételű gyógyszerkészítmények és olyan illóolajok is, amelyeket kizárólag külsőleges használatra vagy a környezet illatosítására hoznak forgalomba.

Ezért önmagában abból, hogy egy termék 100%-os vagy természetes illóolaj, még nem következik, hogy fogyasztásra is alkalmas. Ugyanígy abból sem következik az illóolajok általános fogyaszthatósága, hogy egy másik gyártó hasonló növényből származó termékét élelmiszerek ízesítésére hozza forgalomba.

Mit jelent valójában az illóolaj belsőleges használata?

A „belsőleges használat” kifejezés önmagában félrevezető lehet, mert több egymástól jelentősen eltérő felhasználási módot mos össze. Nem ugyanaz például egy sütemény vagy más élelmiszer ízesítése erre a célra forgalmazott aromával, mint néhány csepp tömény illóolaj rendszeres lenyelése. És egyik sem azonos egy meghatározott adagolású gyógyszerkészítmény alkalmazásával.

Az Európai Unió aromákra vonatkozó szabályozása az aromát olyan termékként határozza meg, amelyet nem önmagában történő fogyasztásra szánnak, hanem azért adnak az élelmiszerhez, hogy annak illatát vagy ízét kialakítsák vagy módosítsák. A végső fogyasztóknak értékesített aromáknál a rendeltetésszerű élelmiszeripari felhasználást a címkézésnek is jeleznie kell.

Ez fontos különbség. Ha egy gyártó egy adott citrus- vagy fűszernövényből készült termékét kifejezetten élelmiszerek ízesítésére forgalmazza, az nem jelenti azt, hogy általában minden, ugyanabból a növényből készült 100%-os illóolaj fogyasztható lenne. Mindig az adott termék besorolása, címkézése, összetétele és előírt felhasználási módja az irányadó.

Illóolaj, élelmiszer-aroma és gyógyszerkészítmény: mi a különbség?

A félreértések jelentős része abból ered, hogy ugyanaz a növény több, egészen különböző célú termék alapanyaga lehet. Egy borsmentából, citromból vagy oregánóból származó illékony növényi anyag megjelenhet aromaként, kozmetikai vagy illatosításra szánt termékben, illetve meghatározott esetekben gyógyszerkészítményben is. Ezek azonban jogilag és gyakorlati felhasználásukat tekintve sem cserélhetők fel egymással.

Jó példa erre a borsmentaolaj. Az Európai Gyógyszerügynökség olyan borsmentaolaj-készítményeket is értékelt, amelyeket szájon át alkalmaznak, többek között gyomornedv-ellenálló gyógyszerformában. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy tetszőleges üveg borsmenta illóolaj ugyanolyan módon használható lenne. A gyógyszerkészítménynél az összetétel, a dózis, a gyógyszerforma és az alkalmazás módja együtt határozza meg a felhasználást.

Miért nem hígítja fel az illóolajat egy pohár víz?

Az egyik leggyakoribb házi tanács szerint az illóolajat elegendő néhány csepp vízhez adni, és máris hígított formában fogyasztható. Kémiai szempontból azonban ez nem így működik. Az illóolajok alapvetően hidrofób, vagyis vízzel nem elegyedő anyagok. Egy tudományos áttekintés is az illóolajok jellemző tulajdonságai között említi, hogy vízben nem oldódnak, miközben alkoholban, éterben és zsíros olajokban oldhatók.

Ha tehát néhány csepp illóolajat egy pohár vízhez adunk, nem kapunk olyan homogén oldatot, amelyben az illóolaj egyenletesen eloszlott. Az olaj különálló cseppeket vagy külön fázist képezhet a vízben. Emiatt az sem garantálható, hogy fogyasztáskor minden korty ugyanannyi illóolajat tartalmaz.

Ennek biztonsági jelentősége is lehet. A koncentrált illóolaj közvetlenül érintkezhet a száj, a nyelőcső és az emésztőrendszer nyálkahártyájával. Az egyes illóolajok kémiai összetétele és irritáló vagy toxikológiai tulajdonságai jelentősen különbözhetnek, ezért a lenyelés kockázata sem minden olajnál azonos. A Poison Control arra is felhívja a figyelmet, hogy bizonyos illóolajok lenyelve mérgezést okozhatnak, illetve félrenyelés esetén az olaj légutakba kerülése is komoly problémát jelenthet.

Mit mutat erre a borsmentaolaj gyógyszerészeti alkalmazása?

Jól szemlélteti a formulázás jelentőségét a borsmentaolaj. Az Európai Gyógyszerügynökség által értékelt belsőleges borsmentaolaj-készítmények között gyomornedv-ellenálló kapszulák is szerepelnek. Az EMA dokumentációja szerint ezeket a kapszulákat egészben kell lenyelni.

Az EMA monográfiája külön arra figyelmeztet, hogy a kapszula feltörése vagy szétrágása idő előtt felszabadíthatja a borsmentaolajat, ami helyi irritációt okozhat a szájban és a nyelőcsőben. Ez jól mutatja, miért nem lehet egy gyógyszerként vizsgált, meghatározott dózisú és gyógyszerformájú készítmény alkalmazását egyszerűen azonosnak tekinteni azzal, amikor valaki tömény illóolajat cseppent egy pohár vízbe.

A gyógyszerészeti formulázás célja nem pusztán az, hogy „felhígítsa” az illóolajat. A kapszula, emulzió vagy más gyógyszerforma az adott készítménytől függően befolyásolhatja többek között azt is, hogy a hatóanyag hol és milyen módon szabadul fel. Ezért a belsőleges gyógyszerkészítmény biztonságosságát és adagolását mindig a konkrét készítményre vonatkozó adatok alapján kell megítélni.

Miért ajánlhatnak mégis egyes gyártók illóolajokat ételízesítésre?

Ezen a ponton gyakran merül fel az a kérdés, hogy ha az illóolajok egyszerű vízbe cseppentése nem tekinthető általánosan biztonságos belsőleges alkalmazásnak, akkor egyes márkák miért adnak mégis étkezéssel kapcsolatos használati útmutatót bizonyos termékeikhez.

Ennek egyik oka, hogy ugyanaz az „illóolaj” megnevezés különböző rendeltetésű termékeken is megjelenhet. Bizonyos citrus- és fűszernövényekből származó készítményeket a gyártó kifejezetten élelmiszerek ízesítésére szolgáló termékként hozhat forgalomba. Ilyenkor az adott termék címkézését és használati utasítását kell figyelembe venni – nem azt az általános következtetést levonni, hogy minden hasonló növényből készült illóolaj fogyasztható.

Jó példa erre a doTERRA magyarországi termékkínálata. A gyártó Citrom termékénél jelenleg „Ételízesítéshez” használati módot tüntet fel, és külön előírja a hígítást, valamint a napi maximális mennyiséget. Az Oregánó terméket szintén ételek ízesítésére ajánlja.

Ugyanakkor ugyanennek a márkának a magyar Tömjén termékoldalán a használati utasítás jelenleg kifejezetten azt mondja: „Csak külsőleges használatra.” Már önmagában ez a különbség is jól mutatja, hogy még egyetlen gyártó termékei között sem lehet automatikusan általánosítani.

Ezért félrevezető lehet az az érvelés, hogy „egy másik márkánál ezt az olajat meg lehet inni, tehát minden 100%-os változata fogyasztható”. Még az azonos növényből készült termékek között is eltérhet a rendeltetés, az összetétel, az előállítás, az alkalmazási útmutató és a jogi besorolás.

Az ételízesítés és a kúraszerű illóolaj-fogyasztás között szintén fontos különbséget tenni. Egy élelmiszer ízesítésére előírt nagyon kis mennyiségű aroma használata nem ugyanaz, mint tömény illóolajat naponta, cseppenként lenyelni valamilyen feltételezett egészségügyi hatás elérése érdekében.

Milyen kockázatai lehetnek az illóolaj lenyelésének?

Az illóolajok koncentrált növényi anyagok, amelyek számos, biológiailag aktív illékony vegyületet tartalmazhatnak. A lenyelés következménye ezért nemcsak attól függ, hogy hány csepp kerül a szervezetbe, hanem az adott olaj kémiai összetételétől, a bevitt mennyiségtől, a készítmény formájától, valamint az érintett személy életkorától és egészségi állapotától is.

A lehetséges mellékhatások olajonként eltérőek. Előfordulhat például a száj és az emésztőrendszer irritációja, hányinger vagy hányás, egyes illóolajok nagyobb mennyiségű lenyelése pedig az idegrendszert, a májat vagy más szerveket is érintheti. Külön problémát jelenthet az aspiráció, amikor az olaj félrenyelés következtében a légutakba kerül.

A Poison Control toxikológiai összefoglalója ezért arra figyelmeztet, hogy az illóolajok helytelen használata komoly mérgezést is okozhat. A kockázat nem minden olajnál azonos: az eukaliptuszolaj, a kámfortartalmú készítmények vagy például a télizöldolaj összetétele és toxikológiai profilja jelentősen különbözik egymástól és más, élelmiszerek ízesítésére is használt növényi aromákétól.

Ezek az adatok nem azt jelentik, hogy minden illóolaj azonos veszélyességű, hanem éppen az ellenkezőjét mutatják: az „illóolaj” megnevezés önmagában túl tág kategória ahhoz, hogy valamennyi termékre ugyanaz a belsőleges használati szabály legyen alkalmazható.

Gyermekeknél különösen fontos az óvatosság

A kisgyermekeknél a kisebb testtömeg, az eltérő anyagcsere és bizonyos illóolaj-összetevőkkel szembeni fokozott érzékenység miatt különösen lényeges a véletlen lenyelés megelőzése. Az illóolajokat ezért gyermekek számára elérhetetlen helyen kell tárolni.

Az Európai Gyógyszerügynökség eukaliptuszolajról szóló monográfiája is jól mutatja, mennyire számít az életkor és az alkalmazási mód. Az EMA által értékelt, szájon át alkalmazott eukaliptuszolaj-gyógyszereket csak felnőtteknek és 12 évesnél idősebb serdülőknek tekinti megfelelőnek, miközben egyes más alkalmazási módokra eltérő életkori korlátozások vonatkoznak.

A „100%-os tisztaság” azt jelenti, hogy az illóolaj fogyasztható?

Nem. A tisztaság és a fogyaszthatóság két külön kérdés. Ez az illóolajokkal kapcsolatos egyik leggyakoribb félreértés.

Amikor egy illóolajnál 100%-os tisztaságról beszélünk, az alapvetően a termék összetételére vonatkozó állítás. Arra utalhat, hogy az olajat nem hígították hordozóolajjal, alkohollal vagy más hozzáadott anyaggal. A megfelelő analitikai vizsgálatok azt is segíthetik ellenőrizni, hogy a termék kémiai profilja megfelel-e az adott növényből származó illóolaj várható összetételének.

A GC–MS vizsgálat például részletes képet adhat az illóolaj illékony komponenseiről, és fontos eszköz lehet az összetétel vagy az esetleges hamisítás ellenőrzésében. Egy ilyen analitikai eredmény azonban nem határozza meg automatikusan azt, hogy a termék milyen úton és milyen dózisban alkalmazható biztonságosan.

Egyszerű példával: a nagy tisztaság egy koncentrált vegyület esetében nem azt jelenti, hogy az anyag korlátlanul vagy bármilyen módon használható. Sőt, sok esetben éppen a magas koncentráció miatt válik különösen fontossá a dózis és az alkalmazási mód.

A „természetes” sem jelent automatikusan veszélytelent

Az illóolajok növényi eredete miatt könnyű úgy gondolni rájuk, mintha egyszerűen a növény koncentrált változatai lennének. A desztilláció vagy más kivonási eljárás során azonban bizonyos illékony összetevők nagymértékben feldúsulnak. Emiatt egy csepp illóolaj kémiai szempontból nem hasonlítható egyszerűen egy levél, virág vagy fűszernövény elfogyasztásához.

Jó példa erre az eukaliptusz. Attól, hogy egy növényből tea, aroma vagy más hagyományos készítmény is előállítható, a belőle kinyert koncentrált illóolaj felhasználási módja nem válik automatikusan azonossá ezekével. Ugyanez igaz számos fűszernövényre is: a bazsalikom, a fahéj, az oregánó vagy a szegfűszeg élelmiszerként való használata nem azonos a belőlük előállított koncentrált illóolaj lenyelésével.

Ezért a „természetes” és a „szintetikus” közötti különbség önmagában nem alkalmas egy anyag biztonságosságának megítélésére. A toxikológiában a bevitt mennyiség, a koncentráció, az alkalmazási út és az adott vegyület tulajdonságai egyaránt számítanak.

Mi a helyzet a gyógyszerekkel való kölcsönhatásokkal?

A belsőleges használatnál egy további szempont is megjelenik: az illóolajok számos különböző kémiai komponenst tartalmaznak, amelyek felszívódás után biológiai folyamatokban vehetnek részt. Emiatt elméletileg és egyes esetekben kísérleti adatok alapján gyógyszerekkel való kölcsönhatások is lehetségesek.

Egy gyógyszerészeti áttekintés több példán keresztül vizsgálta az illóolajok és gyógyszerek közötti lehetséges kölcsönhatásokat. A szerzők ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy számos ilyen interakció klinikai jelentősége még nem kellően tisztázott. Emiatt nem lenne helyes azt állítani, hogy minden illóolaj veszélyesen kölcsönhatásba lép a gyógyszerekkel, de azt sem, hogy ilyen kölcsönhatások egyáltalán nem fordulhatnak elő.

Ez különösen jól mutatja, miért problémás egy koncentrált illóolaj rendszeres, saját döntés alapján történő belsőleges alkalmazását egyszerűen „természetes kúraként” kezelni. Gyógyszerszedés, krónikus betegség, várandósság vagy más speciális egészségi állapot esetén a lehetséges kockázatok megítélése már egészségügyi szakember feladata.

Mit mondanak valójában az illóolajokkal és növényi kivonatokkal végzett kutatások?

A belsőleges használattal kapcsolatos félreértések másik gyakori forrása a tudományos kutatások pontatlan értelmezése. Egy tanulmányban szereplő növénynév önmagában még nem mondja meg, hogy a kutatók pontosan milyen készítményt alkalmaztak.

Ugyanabból a növényből készülhet tea, tinktúra, vizes vagy alkoholos kivonat, standardizált száraz kivonat, gyanta, illóolaj vagy ezek valamelyikét tartalmazó gyógyszerkészítmény. Ezek kémiai összetétele jelentősen eltérhet egymástól, ezért az egyik készítménnyel kapott eredmény nem vihető át automatikusan a másikra.

Ugyanez igaz az alkalmazás módjára is. Egy sejttenyészeten végzett laboratóriumi kísérlet, egy állatkísérlet, egy bőrön alkalmazott készítmény és egy szájon át adott, standardizált kapszula eredménye teljesen eltérő bizonyítékot jelent. Ezért amikor egy internetes állítás úgy kezdődik, hogy „kutatások szerint ez az olaj…”, érdemes megnézni, hogy a vizsgálatban valóban illóolajat használtak-e, milyen dózisban, milyen úton és embereken történt-e a vizsgálat.

A kutatások értelmezésénél ezért legalább négy kérdést érdemes feltenni: milyen növényfajt vizsgáltak, a növény mely részéből és milyen eljárással készült a készítmény, mennyi hatóanyagot tartalmazott, valamint hogyan alkalmazták. Ezek nélkül könnyen egészen más termékre vonatkoztatjuk a tanulmány eredményét.

Tömjénolaj belsőleg: miért különösen félrevezető példa?

A tömjén talán az egyik legjobb példa arra, hogyan mosódhat össze az interneten a növény, a gyanta, a kivonat és az illóolaj. A Boswellia fajok kérgéből származó aromás gyantából ugyanis több, egymástól lényegesen eltérő termék készíthető.

A tömjéngyanta maga a növényből kiváló oleogumi-gyanta. Ebből oldószeres vagy más extrakciós eljárással készíthetők Boswellia-kivonatok, amelyekben többek között boswelliasavak találhatók. Ugyanebből a gyantából vízgőz- vagy hidrodesztillációval előállítható a tömjén illóolaj, amelynek összetételét viszont elsősorban illékony terpénvegyületek adják.

A három elnevezés tehát nem cserélhető fel:

Ez a kémiai különbség azért lényeges, mert a Boswellia szájon át történő alkalmazásával foglalkozó humán klinikai vizsgálatok jelentős részében nem tömjén illóolajat, hanem gyantából készült Boswellia-kivonatot alkalmaztak.

Az egyik gyakran idézett humán vizsgálatban például 75 térdízületi osteoarthritisben szenvedő beteg napi 100 vagy 250 mg, AKBA-ban dúsított Boswellia serrata kivonatot kapott 90 napon keresztül. Ez egy meghatározott összetételű, standardizált kivonat volt – nem néhány csepp tömjén illóolaj.

A boswelliasav és a tömjén illóolaj sem ugyanaz

A félreértés egyik kulcsa a boswelliasavak szerepe. Ezek a Boswellia gyantájában található triterpénvegyületek, amelyeket több gyantakivonattal végzett kutatásban is vizsgáltak. A tömjén desztillált illóolaja ezzel szemben a gyanta illékony frakcióját képviseli, amelyet jellemzően mono- és szeszkviterpének alkotnak.

A Boswellia fajok illóolajainak kémiai vizsgálatai például gyakran α-pinént, α-tujént, mircént, limonént és más illékony terpéneket azonosítanak jelentősebb komponensként. A gyantában található nagyobb triterpénmolekulák és a desztillált illóolaj összetétele tehát nem azonos.

Ezért ha egy tanulmány boswelliasavakban gazdag Boswellia-kivonatról számol be, abból nem lehet azt a következtetést levonni, hogy ugyanazokat az eredményeket tömjén illóolaj szájon át történő fogyasztásával is el lehet érni.

A növény elfogyasztása sem ugyanaz, mint az illóolaj lenyelése

Hasonló félreértés más növényeknél is előfordul. A borsmentalevélből készült tea, az oregánó fűszerként történő használata vagy a citromhéj elfogyasztása nem azonos az ezekből előállított illóolaj lenyelésével.

A desztilláció során a növény illékony vegyületeinek egy része koncentrált formában kerül az illóolajba, miközben számos vízoldékony vagy nem illékony növényi összetevő egyáltalán nem kerül bele. Az illóolaj ezért nem egyszerűen „sok növény egy kis üvegben”, hanem kémiailag egy eltérő összetételű növényi frakció.

Emiatt abból sem lehet következtetni egy illóolaj belsőleges használatára, hogy az alapjául szolgáló növény élelmiszerként vagy gyógynövényként régóta használatos. Minden esetben azt a konkrét készítményt kell vizsgálni, amelyet valóban alkalmazni szeretnénk.

Honnan tudható, hogy egy adott illóolaj fogyasztásra készült-e?

Egy termék belsőleges alkalmazhatóságát nem az dönti el, hogy az üvegen szerepel-e a „100%-os”, „természetes”, „prémium” vagy más minőségre utaló kifejezés. Elsősorban azt kell megnézni, milyen rendeltetéssel hozták forgalomba, és milyen használati utasítás szerepel a címkéjén vagy a hivatalos termékdokumentációban.

Ha egy terméket élelmiszerek ízesítésére szánt aromaként forgalmaznak, annak használatát az erre vonatkozó útmutató szerint kell értelmezni. Az Európai Unió 1334/2008/EK rendelete szerint az aromák olyan termékek, amelyeket nem önmagukban történő fogyasztásra szánnak, hanem azért adnak élelmiszerekhez, hogy azok illatát vagy ízét kialakítsák vagy módosítsák.

Ha viszont egy illóolajat tartalmazó termék gyógyszer, akkor annak betegtájékoztatója és alkalmazási előírása határozza meg többek között az adagolást, az alkalmazás módját, az ellenjavallatokat és azt is, hogy mely korosztályok számára használható.

Miért nem jó ötlet saját „illóolaj-kúrát” összeállítani?

Az interneten gyakran találkozhatunk olyan receptekkel, amelyek napi egy-két csepp illóolaj rendszeres fogyasztását javasolják vízben, kapszulában vagy valamilyen hordozóanyaggal. A probléma nem csupán az, hogy ezek az ajánlások sokszor figyelmen kívül hagyják az adott termék rendeltetését.

Az illóolajok összetétele növényfajonként jelentősen különbözik, és még ugyanazon növény illóolajában is változhat az egyes komponensek aránya. Emiatt egy általános „napi két csepp” típusú tanács toxikológiai szempontból sem kezelhető minden illóolajra alkalmazható adagolási szabályként.

További különbség, hogy egy gyógyszerként vizsgált készítménynél ismert a pontos dózis, a gyógyszerforma és az alkalmazási mód. Az EMA borsmentaolaj-monográfiája például külön előírásokat tartalmaz a belsőleg alkalmazott készítményekre, és arra is figyelmeztet, hogy a gyomornedv-ellenálló gyógyszerformák idő előtti felszabadulása helyi irritációt okozhat.

Egy házilag megtöltött kapszula vagy vízbe cseppentett illóolaj tehát nem válik attól gyógyszerészeti készítménnyé, hogy ugyanazt a növényt vagy akár ugyanazt az illóolajat tartalmazza. A formulázást, az adagolást és a biztonságosságot nem lehet egy klinikai vizsgálatból egyszerűen házi receptté alakítani.

Mi a teendő véletlen illóolaj-lenyelés esetén?

A véletlen lenyelést másként kell kezelni, mint az előre megtervezett felhasználást. A várható kockázat függ az illóolaj típusától, a lenyelt mennyiségtől, a koncentrációtól, valamint az érintett életkorától és egészségi állapotától. Emiatt nincs olyan univerzális otthoni módszer, amely minden illóolajnál megfelelő lenne.

Különösen gyermeknél, nagyobb mennyiség lenyelésekor vagy tünetek jelentkezése esetén érdemes azonnal szakmai segítséget kérni. Magyarországon az NNGYK Egészségügyi Toxikológiai Tájékoztató Szolgálata (ETTSZ) 24 órában működtet sürgősségi toxikológiai információs szolgáltatást mérgezés vagy annak gyanúja esetére.

Akkor egyáltalán létezik biztonságos belsőleges illóolaj-használat?

Igen, de csak akkor érdemes így fogalmazni, ha pontosan meghatározzuk, miről beszélünk. Léteznek olyan termékek, amelyek illóolajat tartalmaznak, és amelyeket megfelelő szabályozási keretek között élelmiszerek ízesítésére vagy gyógyszerként belsőleges alkalmazásra szánnak.

Ez azonban egészen más állítás, mint az, hogy „az illóolajok fogyaszthatók”. Az előbbi egy konkrét, megfelelő rendeltetésű termékre és annak meghatározott használatára vonatkozik; az utóbbi veszélyesen általánosít több száz, nagyon eltérő összetételű és felhasználású anyagra.

Éppen ezért az illóolajok belsőleges használatánál nem egy egyszerű igen vagy nem a helyes válasz. A döntő kérdés mindig ez: milyen konkrét termékről van szó, milyen célra hozták forgalomba, milyen dózisban és milyen formában alkalmazzák?

Gyakori tévhitek az illóolajok belsőleges használatáról

Az illóolajok fogyasztásával kapcsolatban sok olyan rövid állítás terjed, amely első hallásra logikusnak tűnhet, de fontos részleteket hagy figyelmen kívül. Ezek közül érdemes néhányat külön is tisztázni.

„Ha 100%-os és tiszta, akkor meg is lehet inni”

A tisztaság nem felhasználási engedély. Egy 100%-os illóolaj lehet hígítatlan és adalékmentes, ettől azonban még nem válik automatikusan élelmiszerré vagy belsőleges gyógyszerkészítménnyé. A termék rendeltetése, címkézése, adagolása és biztonságossági dokumentációja ettől külön kérdés.

„Ha természetes, kevésbé veszélyes”

A természetes eredet önmagában nem mondja meg egy anyag biztonságosságát. Az illóolajok éppen azért különlegesek, mert a növény bizonyos illékony vegyületeit koncentrált formában tartalmazzák. A szervezetre gyakorolt hatást a konkrét összetétel, a koncentráció, a dózis és az alkalmazási mód együtt határozza meg.

„Egy-két csepp olyan kevés, hogy nem számíthat”

A csepp nem toxikológiai mértékegység. Az egy cseppben található vegyületek mennyisége függhet többek között az olajtól, annak sűrűségétől és a cseppentőtől is. Ennél is fontosabb, hogy különböző illóolajok azonos térfogat mellett sem azonos kémiai összetételűek.

Ezért nincs olyan általános szabály, amely szerint például „napi egy csepp minden illóolajból biztonságos”. Ha egy élelmiszer-aroma vagy gyógyszerkészítmény használati útmutatója meghatározott mennyiséget ír elő, az kizárólag az adott termékre vonatkozik.

„Ha vízbe teszem, már fel is hígítottam”

Az illóolaj és a víz önmagában nem alkot homogén oldatot. Az olaj különálló cseppekben maradhat, ezért a vízbe cseppentés nem ugyanaz, mint egy megfelelően formulázott készítmény előállítása. Ez az egyik oka annak, hogy a „néhány csepp egy pohár vízben” típusú tanácsot nem lehet általános biztonsági módszerként kezelni.

„Ha egy márka belsőleg ajánlja, akkor minden más márka ugyanolyan olaja is fogyasztható”

Nem. Még ugyanazon növényből készült termékek rendeltetése is eltérhet. Az egyik készítményt forgalmazhatják élelmiszerek ízesítésére, a másikat külsőleges használatra vagy környezeti illatosításra. Egy másik gyártó címkézése nem terjeszthető ki automatikusan egy másik termékre.

„A terápiás minőség azt jelenti, hogy belsőleg is biztonságos”

A különböző gyártók által használt minőségi megnevezések önmagukban nem helyettesítik a termék hivatalos rendeltetését. Egy saját minőségellenőrzési rendszer, GC–MS vizsgálat vagy tisztasági követelmény értékes információ lehet a termékről, de nem azonos egy belsőleges gyógyszer vagy élelmiszer-aroma jogi és biztonságossági besorolásával.

„Ha kutatások igazolják a növény hatását, az illóolajat is lehet fogyasztani”

Ez különösen gyakori félreértés. A kutatásban szereplő készítmény lehet növényi kivonat, tea, gyanta, kapszula, standardizált hatóanyag vagy valóban illóolaj. Még akkor is számít a pontos dózis és alkalmazási mód, ha ténylegesen illóolajat vizsgáltak.

A tömjén erre jó példa: a boswelliasavakban standardizált Boswellia-kivonatokkal végzett klinikai vizsgálatok eredményeiből nem lehet következtetni a tömjén illóolaj lenyelésének hatására.

Mit érdemes tehát megjegyezni az illóolajok fogyasztásáról?

Az illóolajok belsőleges használatára nem adható egyetlen, minden termékre érvényes igen vagy nem válasz. Léteznek kifejezetten élelmiszerek ízesítésére szánt aromák és olyan gyógyszerkészítmények is, amelyek meghatározott illóolajat tartalmaznak és szájon át alkalmazhatók.

Ebből azonban nem következik az általános 100%-os illóolajok szabad fogyaszthatósága. A vízbe cseppentett tömény olaj nem válik automatikusan megfelelően hígított készítménnyé, a tisztaság nem jelent belsőleges engedélyt, és egy növényi kivonattal végzett kutatás sem bizonyítja az ugyanabból a növényből készült illóolaj fogyasztásának hatását.

A legegyszerűbb és egyben legbiztonságosabb megközelítés az, hogy mindig az adott termék hivatalosan megjelölt felhasználási módjából indulunk ki. Ha egy terméket nem belsőleges alkalmazásra hoztak forgalomba, abból, hogy természetes vagy 100%-os tisztaságú, nem érdemes ennek ellenkezőjére következtetni.

Az illóolajok kiválasztásakor ezért nemcsak a növény nevét és az illatot érdemes figyelembe venni, hanem azt is, hogy az adott terméket milyen célra és milyen használati útmutatóval hozták forgalomba.